Bátyám és én is kaptunk egy-egy ilyet egyszer karácsonyra. Kb10-12 évesek lehettünk. Nekem mindent kibírt. A fékbovdeneket ette. Egy jó darabig fék nélkül jártam vele, murván, sóderes útszéleken keresztbe dobtam laposan magam előtt. Meg cipőm is bánta ezt az időszakot. Hétvégenként, mikor unatkoztam, feltekertem vele dobogókőre. Városban is csak ezzel mozogtam. Mindenhová elvitt. Aztán ellopták palotán kb 8-10 év használat után.
A slusszpoén az, hogy bátyám a mai napig nyúzza az övét. Eredeti kormányok, eredeti fékek, váltók, kicsit kopottas a festés mondjuk (nekünk a fehér volt). A városban simán elszaladgál vele 40 évesen. Szóval egy igazán jó befektetés volt a szüleink részéről, hogy megajándékoztak minket ezekkel az akkoriban csodának számító versenygépekkel. (A favorit könnyebb volt, de kisebb is és kanyarban leért a pedál, ha jól emlékszem.)
A gyári ülés valami steppelt hatású műbőr gyász volt asszem’.
↧
Szerző: csigafrédi
↧